Betti&Máté esküvője

Január óta ez az első esküvői történet amit publikálok.
Sok idő telt már el azóta és én nagyon sok levelet kaptam azoktól akiket megkerestem, de egyedül Betti volt az aki be is tartotta az ígéretét és valóban írt nekem amikor ideje engedte- legalábbis eddig. :)

Nagyon szeretem ezeket az esküvői "meséket", mert egy kicsit belepillanthatunk a pár életébe, abba egészen biztosan, hogyan is élték meg az esküvőjüket és mit is jelentett nekik az a bizonyos Nagy Nap, amikor kimondták egymásnak a boldogító igent.
Hiszen ez egy nagy döntés, életre szóló és ahányan vagyunk a világon annyiféleképpen éljük meg ezt a pillanatot az életünkben.

Betti levele:
"Először is köszönöm, hogy felkerestél és, hogy megoszthatom másokkal az élményeimet, és én magam is újraélhetem a mi nagy napunkat.

Férjemmel egy evangélikus ifjúsági hétvégén ismerkedtünk meg. Ezeken a hétvégéken szoktak lenni beszélgetőkörök és hát sikerült az ő csoportjába kerülnöm egy alkalommal. :)

Rögtön felfigyeltünk egymásra, és a köztünk lévő sok sok kilométer sem akadályozhatta meg, hogy elkezdjünk ismerkedni.

Az eljegyzés egy évvel később történt. 

Színházba készültünk Pesten és előtte elvitt egy különleges étterembe az Opera mellé. Amikor beléptünk, azt gondoltam ez tévedés, nem létezik hogy ilyen szép helyre hoz.   

Elterelte a gyanúmat azzal, hogy meg kell ünnepelni az első közös színházazásunkat. 

Beszélgettünk, aztán egyszer csak mögöttünk zongorázni kezdtek (mint kiderült „véletlenül“) pontosan akkor amikor megkérte a kezem. 

Én rögtön igent mondtam.

Az esküvőt 2011. júliusában tartottuk, másfél évvel az eljegyzés után. 

Bár látszólag rengeteg időnk volt mégsem volt könnyű megszervezni az esküvőt, a távolság és a sok elfoglaltság miatt. Nem minden úgy alakult ahogy azt elképzeltem, de mégis minden tökéletes volt és aznap már minden szebb volt mint gondoltam.

A polgári esküvőt egy nappal a templomi előtt tartottuk, Százhalombattán. 

Csak a szűk család volt ott és a tanúk. A családdal fényképezkedtünk a téren, majd a másnapi menyegző helyszínén volt egy közös családi ebédünk. 

Nagyon szép volt, pedig nem terveztük előre. 

Az esküvőnk színének a lilát és a zöldet szerettem volna, de ez több okból kifolyólag nem valósulhatott meg, így a polgáriba mégis becsempésztük. 

A ruhám és a csokrom is lila volt. 

Ebéd után maradtunk díszíteni a termet. Az egész család segített, papírvirággyártással, borostyánkötözéssel és lufifújással telt az este, míg ki nem raktak minket a teremből. Nem készültünk el, így sógornőim másnap folytatták. 

Az asztalunk mögött egy borostyán szív volt, az asztalra az autónkról került át a dísz és úszógyertyák voltak üvegtálakban, bordóra színezett vízben. Az asztalokon csak apró díszek voltak, kicsi rózsák poharakban és mécsesek (amiket elfelejtettek a pincérek meggyújtani). :)

A helyszín a templomi esküvőnkre adott volt. 

Érden az evangélikus templomban volt a szertartás. Ebben a gyülekezetben nőttem fel, a lelkészünk szinte családtag. 

Mindkettőnknek fontos a hitünk, és így az esküvőnkön is fontosabb volt Isten áldása minden másnál. A szertartás csodálatos volt és nagyon személyes. 

Többször néztük vissza videón, romantikus estéinken. :)

A ruhám után majd egy évig kutattam, míg végül megvarrattam. 

A nagynéném volt számomra a legszebb menyasszony, akinek az esküvőjén ott lehettem koszorúslányként (most az ő lánya volt koszorús az enyémen). 

Egy menyasszony számomra úgy nézett ki mint ő. Csodaszép ruhája volt, ahhoz hasonló nagy szoknyás, leengedett vállú ruhát szerettem volna. 

Nem találtam, így hát elkezdtem rajzolgatni, tervezni és végül megvarrattam. 

A fátylamat a mamámmal és a nagynénémmel hoztuk össze. Mamámék megvarrták én meg gyöngyöket fűztem rá szétszórva. 

A férjemnek gyorsan találtunk öltönyt és nagyon szép fehér, hímzett nyakkendőt.

A legtöbb feladatot ami adódott a gyülekezetünk és néhány csoporttársam segítségével tudtuk megoldani, olyanok voltak mellettünk mint egy nagy család.

A templomi zenével nagy gondba voltunk. 

A kántorunk az esküvőnk előtti hétre volt kiírva a babájával, az orgonista barátnőm meg Németországban volt... Ez is megoldódott, a barátnőm miattunk hamarabb jött haza. 

Maga a zene is egy korábbi álmom megvalósulása volt. Még évekkel ezelőtt hallottam és felvettem a rádióból, de nem tudtam mi ez a szép zene, csak azt, hogy erre vonulok be az esküvőmön. 

Aztán egyszer Krakkóban jártam és a nagytemplomban pont elkaptunk egy esküvőt ahol erre vonult be a menyasszony, ez még jobban megerősített. 

Később megtudtam a szerzőt és a címet: Pachelbel: Canon. 

A barátnőm még beszervezett maga mellé egy vonós négyest. :)

Ők le akartak beszélni erről az „elcsépelt“ zenéről, de a férjem nem hagyta, mert neki is nagyon tetszett és nem akarta, hogy lemondjak arról amit már évekkel ezelőtt elképzeltem... :)

Az egyik asszony a gyülekezetünkből virágkötő, ő vitt el a nagybani piacra és minden virágot magam választhattam ki. Hatalmas élmény volt. Gyönyörű színpompás virág és az illat is felejthetetlen volt. Elmondtam melyik virágból mit szeretnék és ő ajándékba megcsinált nekem mindent. 

A szalagokat is itt vettük meg, több stand volt ahol kimondottan esküvői kiegészítőket árultak. Egyetlen hiányosság volt, amit nagyon sajnáltam, mert máshol se találtam... a papírlampion. Mindenképp akartam díszítésnek, de sehol nem találtam, de aznap már ez sem számított, kár volt idegeskednem rajta. :)

A sütiket és a tortát egy helyről rendeltük, de anyukám ennek ellenére sütiakcióba kezdett. :)

Egy helységet a házból kiürített és egy mobil klímával hűtőházat csinált belőle, napokig be sem léphettünk. :)

 Ezen kívül a gyülekezetből is sütöttek asszonyok, szóval még a csomagolás ellenére is hetekig ettük és osztogattuk a sütiket. A templomnál megvendégeltük azokat, akiket nem hívtunk meg a vacsorára. Lakodalmas kalácsot kínáltak a vendégeknek, amit mamám hozott. 

A falujukban szokás, és ez egy szép gyerekkori emlékem miatt elmaradhatatlan volt.

A frizurám ajándékba kaptam a fodrászomtól. Mindenképp úgy akartam, hogy félig legyen leengedve a hajam, a férjemnek is ez tetszett. :)

A sminkem magamnak akartam, de féltem hogy nagyon izgulnék és elrontanám így végül kozmetikus csinálta. Voltam előtte egy próbasminkelésen, nehogy túl erős legyen. 

Meg voltam vele elégedve.

A koszorúslányok ruhája nem lett a legjobb. Nehéz volt megszervezni, mert Nyíregyházáról, Szentesről és Szombathelyről voltak a koszorúslányok. 

Varratuk a ruhákat, de csak egy próba jött össze és nem voltam ott az anyagválasztásnál, amit utólag nagyon bánok. A sógornőm tervezte a ruhákat és nagyon szép lett, de nem a megfelelő anyagból lett megvarrva. Ennek ellenére felvették, szépek voltak és jól is érezték magukat, de ezt az egyet máshogy csinálnám, ha visszapörgethetném az időt...

A menyegzőn csak egy rövid moldvai táncház volt. A nyitótáncunk is az volt, egy körtáncba ágyazott páros tánc. Az életemnek szerves része volt a néptánc, így mindenképp ilyesmit akartam és a moldvai a legjobb, mert vannak könnyebbek és a körtáncba az is beállhat aki pár nélkül jött. 

A vacsora alatt halk zene ment, férjem válogatta össze.

A fotós választása sem volt egyszerű. A sógornőm barátnőjét kértük volna meg, de aznap volt az öccsének is az esküvője. Aztán egy barátnőm ajánlott egy fotóst (www.harasztiagnes.hu) , felkerestem és hát itt se volt egyszerű az időpont miatt a dolog, de végül minden megoldódott. 

Az esküvő napján a szertartástól a tortavágásig fotózott és az esküvő után pár héttel volt a kreatív fotózás. Ezt a várban szerettük volna, mert ez az egyik legszebb randink helyszíne és Martonvásáron, ahova szintén közös emlék fűz minket. 

Emellett mindenképp akartam szalmabálás képeket, de csak egy helyen találtunk, mert rossz idő miatt annyit csúszott a fotózás.

Az esküvő persze nem fenékig tejfel. 

Már az esküvő előtti nap sem volt zökkenőmentes: férjem azt hitte ellopták a macbookját a kocsiból (később kiderült, hogy sógorunk vette ki, hogy nehogy ellopják). 

A nászutas autónknak elszállt a váltója (a szomszéd megcsinálta másnap reggelre pár száz forintért). A nagy nap során is voltak  meglepetések...  (persze csak számomra, mert férjem az apartmanban pizzázott és tv-t nézett ez idő alatt) kozmetikushoz menet nagyszülőket kellett összeszednem az állomáson, kész frizurával, tiarával a fejemen rohangáltam utánuk, nagypapámmal életembe először aznap veszekedtem, volt rokon aki azt jelezte vissza hogy nem jön, majd megjelent és új asztalt kellett berakni, a már így is zsúfolásig tömött terembe stb. 

Sok dolog van amire nem számítottunk, de aznap már nem számít más csak mi ketten... És utólag jókat nevetünk ezeken. Ezeket csak azért írtam le, hogy ne essetek kétségbe, ha ilyen zökkenők vannak a szervezés közben és az esküvő napján, ettől csak még izgalmasabb és életszerűbb lesz az egész.

Minden tökéletes volt, mert végre elkezdődhetett a várva várt közös életünk és mindezt Isten áldásával kezdhettük, de ezután is minden nap újra átélhetjük Isten szeretetét.

Ezt kívánom az idei menyasszonyoknak  és vőlegényeknek is. :) "

Betti

Betti és Máté történetéből a tanulság számomra:
jöhet jó vagy rossz nem szabad elfelejteni, hogy a kettőnk közötti szövetség a legfontosabb! :)

Továbbra is sok boldogságot és minden jót kívánok nektek valamint köszönöm szépen, hogy megosztottátok velem/velünk a ti Nagy Napotok történetét. :)