Magic-Unique Wedding: Eszter&Balázs soproni esküvője

Eszter az első ifjú feleség aki önként és dalolva jelentkezett a felhívásomra, miután tegnap Gabóék történetét megosztottam itt a blogon. :)
Meg is írta nekem, hogy ismerik egymást Gabóval - együtt élték át a készülődős időszakot - valahogy úgy mint én (immár :D) feleség barátnőimmel. :)

Személy szerint Eszterék történetében több kedvenc momentumom is van, ilyen pl. a párizsi lánykérés.

Nagy öröm nekem, hogy szebbnél szebb történteket olvashatok, láthatok és oszthatok meg veletek is.
Fogadjátok hát szeretettel a soron következőt! :)

Eszter levele:

"2007 őszén ismerkedtünk meg Balázzsal annál a budapesti cégnél, ahol a főiskola mellett dolgozni kezdtem telemarketingesként.

Ő egy másik csoport vezetője volt, viszont nagyon jóban volt egy másik telemarketinges lánnyal, aki pont az én „mentorom” lett a betanulós időszakban. Így jött magától, hogy jóban lettünk, vele együtt Balázzsal is. Sokat lógtunk hármasban, eljártunk szórakozni, közben mi ketten sokat chateltünk és elkezdtünk kettesben is találkozgatni.

Éjszakába nyúló séták, beszélgetések, iszogatások, vicces helyzetek eredményeként 2008. június 8-tól egy párt alkotunk. Én soproni vagyok, ezért albérletben laktam barátnőmmel, de Balázzsal annyira nagy volt már az elején is az összhang, hogy picit több mint fél év után hozzá költöztem, állítása szerint úgy, hogy egy kölcsön kapott kulcsot már soha többé nem adtam vissza. :)

2010-2011 szilveszterét Párizsban töltöttük.

Nekem nagy álmom volt eljutni egyszer oda és találtam egy akciós utat, addig rágtam Balázs fülét, amíg beleegyezett. 5 napot voltunk ott és nem várt csoda történt: éjfélkor, a Szajna partján néztük az Eiffel torony tűzijátékát és ő megkérte a kezem! :)

Hatalmas boldogság volt ez nekem, hiszen nem számítottam rá, ott voltunk már több napja, jártunk fent a toronyban is (ami ugye általában a lánykérések helyszíne) és mégsem történt semmi.

Mint utóbb kiderült, Karácsonykor amíg én az ajándékokat csomagoltam, megkérte apukámtól és anyukámtól a kezem. Furcsa is volt, mert búcsúzáskor anyukám nagyon sírt és nem értettem miért, hiszen hamarosan újra láttuk egymást, de így már minden világos volt, ő már tudta mi vár rám: 2011.01.01-jén menyasszony leszek. :)

Úgy döntöttünk, hogy az esküvőt Sopronban fogjuk tartani, de csak a következő nyáron, hogy legyen elég idő mindent megszervezni. Egyetlen mozzanatát sem szerettem volna kiadni a kezemből, így mindent én intéztem el.
2011 októberében foglaltunk időpontot 2012. június 9-re az anyakönyvvezetőnél (ugyan akkor még csak ceruzával), a papnál és vadászni kezdtük az éttermeket.
Mindkettőnket egyetlen hely nyűgözött le, aminek stílusát a neve is tükrözi: Mediterrano (ma már NOVO étterem).

Gyönyörű hatalmas kert és világos, letisztult terem jellemezte, szerencsénkre az ára is megfelelő volt és egy rendkívül szimpatikus rendezvényszervező hölgy is nagy segítségünkre volt. Adott tippet, hogy ki szokott náluk díszíteni, így egyértelmű volt, hogy mi is őket bízzuk meg.

A virágost, a sütist is folyamatosan becserkésztük, mindegyiket úgy ajánlották és bár a virágos nem teljesen tudta teljesíteni a kért megbízást, ez volt a lehető legkisebb probléma, ezért nem is sokat foglalkoztam vele a Nagy Napon.

Amit lehetett Sopronban intéztünk, hiszen így megspóroltuk a szállítási költségeket és szüleim is be tudtak ugrani helyettünk, ha valamiben azonnal kellett intézkedni.

És igen, A Ruha.

Nem titok, elrángattam szegény Balázst egy esküvő kiállításra, ahol mindössze a gyűrűpárnánkat sikerült beszerezni, minden más már vagy meg volt nekünk, vagy nem éppen felelt meg az ára.

Nem volt célunk a spórolás, de ép eszű összeghatárral szerettük volna kihozni a költségeket.

Szóval ruhát sem találtam a kiállításon, ezért megkértem barátnőmet, jöjjön el velem egy vasárnap pár szalonba, egyedül úgysem tudnék dönteni.

Viszont már akkor volt egy ruha, amit megpillantottam az Eklektika szalon weboldalán, igazi szerelem volt első látásra. Tudtam, hogy azt a ruhát fel kell próbálnom, ezért ott kezdtünk. Amikor megláttam a fogason felsikítottam, onnantól már nem is kellett nekem más. Felvettem és tudtam, nekem ez kell, ez a ruha maga a csoda, kerül, amibe kerül!

Félrerakattam, hogy azért még megnézzük máshol is a kínálatot, de messze alul maradtak a kis bérházas lakásokban kialakított szalonok ruhái ehhez a gyönyörű darabhoz képest. Így másnap, pontosan pár nap múlva lesz egy éve (január 15.) hogy lefoglalóztam A Ruhámat. :)

A következő hónapokban véglegesítettük a fotóssal, fodrásszal, vőféllyel az elképzeléseinket, rátaláltunk Balázs öltönyére is a Griff férfiruhaüzletben.

Én megtaláltam a nyomdát, aki legyártotta az egyik kollégám által tervezett meghívónkat és regisztráltam egy esküvős fórumon, ahol sokkal okosabb lettem dolgokban és nem utolsó sorban, tündéri csajokat ismertem meg.

Gyűrűinket nagy szerencsével szintén Sopronban csináltattuk, ugyanis az ötvös magas áron számította be a törtaranyat, így a vagyont érő gyűrűinket olcsón ki tudtuk hozni, hála anyukám sok szakadt nyakláncának és fél pár fülbevalójának.

Tavasszal megvettük közösen a 3 gyönyörű barátnőm koszorúsruháját, egyszerű halvány rózsaszín, hosszú, félvállas ruha, mindegyikőjükön csodálatosan állt, köszönjük H&M ;) negyedik koszorúslányom nővérem 6 éves kislánya volt, tesóm olyan szép kis krém színű ruhát adott rá, hogy igazi kisangyal volt benne.

Az esküvő előtti hétvégén volt a legény-és lánybúcsú. Nekem egy szavam sem lehet, drága barátnőim igazán kitettek magukért: vacsora, ajándékok, játékok, limuzin és egy fantasztikus este. Soha nem fogom elfelejteni és minden bizonnyal nagy feladat lesz ezt felülmúlni, ha majd én szervezem valamelyikőjükét. :)

És eljött a várva várt nap, a 9-e!

Balázs nagyon ideges volt, félt a szerepléstől, hogy minden rendben lesz-e, engem csak egy dolog aggasztott, hogy gyülekeznek a felhők. Sajnos ezt az egyet nem tudja soha semelyik menyasszony sem megszervezni, a 100%-os napsütést.

De a nap elindult, fodrász, sminkes, ruha és délben volt a kikérés. Majdnem elsírtam magam, amikor a hagyományos vőfély köszöntő után kiléptem a rokonság elé és először álltunk teljes harci díszben egymás előtt a leendő férjemmel.

Vigyorogtunk mindketten mint a tejbetök, onnantól ezt már le sem lehetett vakarni rólunk. Elmentünk fotózkodni, 3 óránk volt bejárni azokat a helyszíneket, amiket a jegyesfotózáson kipróbáltunk: egy híres soproni cukrászda terasza, a Fertő-tó és a belváros. Szerencsére megkértem az egyik koszorúsomat, hogy kísérjen el a barátjával minket, mert sok kellékünk volt és hálás vagyok nekik ezért, mert így fantasztikusan sikerült képek lettek, a sokszor csepergő eső ellenére is.

4 órakor kezdődött a polgári szertartásunk a Fő téri házasságkötő teremben, majd 5 órakor az egyházi szertartás az evangélikus templomban.

Szerintem az egyházi sokkal meghittebb volt, nagyon ügyes és szimpatikus fiatal pap adott össze minket, aki mint mások is utólag mondták – figyelemfelkeltő és korántsem unalmas beszéddel készült. Teljesen ránk szabta, bele vette a megismerkedésünket, a munkákat, szóval tényleg nem a sablon volt. Apukám kísért az oltárhoz, igazi filmbe illő volt, ahogyan billegtünk a sorok között, vakufények mindenütt, Balázs pedig nagy mosollyal várt engem, sosem felejtem el.

A szertartás után gyerekkori barátnőm kapta el a csokromat, remélem tényleg ő lesz a következő, akinek rázhatunk a lagziján!

A vacsora 7 órakor kezdődött, előtte még volt alkalom harisnyakötő dobásra, lufiposta felengedésre és fotózkodásra, nászajándékok átadására.

A dekoráció gyönyörűre sikerült, csodálatos volt a terem.

Vacsora után eltáncoltunk a nyitótáncukat, amire hónapok óta készültünk egy tánctanár segítségével. Annyira büszke vagyok magunkra, mert hibátlanul előadtuk és a végén megláttam kolléganőm zokogását a gyönyörűségtől, azt hiszem ez mindent elárult. :)

Ezt követően jött a bulizás, életemben nem táncoltunk még ennyit, le a kalappal férjem előtt is, de szinte meg sem éreztük az idő múlását, csak roptuk egyik vendéggel a másik után.

Jó volt a zenekar is, a vőfély csak 1 játékot rakott be, a cipőfelemelős igaz mondósat, jól megnevettetett mindenkit.

10 óra után hozták ki az egyetlen fekete-fehér dolgot: a tortánkat. Nekem alapfeltétel volt, hogy a torta nagynak tűnjön – ha már egyszer a 75 főre olyan hatalmasat sütni nem lett volna érdemes – de állvánnyal ezt nagyon ügyesen meg is oldották.

Utána táncoltunk gyertyafény keringőt, nem mondom, szép volt, de kicsit hosszúra sikerült, mert a sok csaló újragyújtotta a gyertyáját. Fél óra körbelépkedés után jutott eszébe a vőfélynek, hogy elvegye azoktól, akikét már elfújtuk.

A tánc után kaptunk 20 perc pihenőt, amikor átvettük a ruhánkat, nem mondom, kellemes érzés volt kibújni a nagy fehér csodából, pedig imádtam, de mégis a pink kis menyecskerucim klasszisokkal könnyebb volt.

A menyecsketáncot végig roptam lihegés nélkül, a buli pedig még folytatódott a fiatal kemény maggal majdnem 5 óráig.

Nekünk a szemközti szállodában volt szobánk, alig vártuk, hogy ágynak essünk, a buli végére azért elfáradtunk és hála a rendes barátoknak, végre néhány pohárral mi is zavartalanul tudtunk inni. :)

Visszatekintve egy csodálatos nap volt, velünk ünnepeltek a barátok, kollégák, családtagok, minden úgy nézett ki és olyan minőségű volt, amire számítottunk és ami a legfontosabb, hogy mi ketten ezt a napot sohasem fogjuk elfelejteni. :)