Translate

2013. január 11., péntek

Gabó&Winstone áprilisi fekete-fehér esküvője

Nos, elérkezett a várva várt nap - végre publikálhatom nektek a felhívásomra érkezett első beszámolómat. :)

A teljességhez hozzátartozik, hogy Gabót én kerestem meg azzal a kérdéssel:
írhatnék-e róluk?
Ugyanis néhány esküvői fotójukkal már találkoztam kedvenc fátyolkészítőnk oldalán. :)
Gabó készségesen válaszolt is nekem, miszerint nagyon szívesen áll a rendelkezésemre és igyekszik mindent megírni nekem amire csak kíváncsiak vagyunk - én és az olvasóim.

Így elsőként egy csodálatos tavaszi esküvőbe nyerhettek betekintést, melynek különlegessége a fekete-fehér színvilágú romantika. :)

Őszintén remélem, hogy ez a sorozat a kedvetekre lesz és egyre több ilyen szép esküvői történettel ajándékozhatlak meg Titeket! :)

Gabó levele:

" Kb. 4,5 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg közös barátaink kapcsán. Férjem elmondása szerint akkor már ő rég figyelgetett engem, de én még nem figyeltem fel rá.
Majd mikor bemutattak minket egymásnak akkor már izgatta a fantáziám, olyan helyes-jófej srácnak tűnt.
4 éve dec. 2.-án össze is jöttünk és azóta tart a tündérmese:)
Telt-múlt az idő, egyre jobban megismertük, megszerettük egymást, össze is költöztünk és éltük az életünket boldogságban.
Aztán 2 évvel ezelőtt karácsonykor Szentestén mikor már csak mi voltunk kettesben itthon kérte, hogy csukjam be a szemem mert most ő következik a karácsonyi ajándékával. 
Becsuktam a szemem, ő bejött és letérdelt elém, akkor már sejtettem mi lesz belőle úgyhogy potyogtak a könnyeim:)))
Elmondta mennyire szeret és feltette a kérdést, hogy leszek e a felesége?:)
Persze zokogva borultam a nyakába és mondtam, hogy igen.
Nagyon boldog voltam, mert már nagyon vágytam rá és meglepetésként is ért. Nem is lehetett volna szebb karácsonyi ajándékom ennél.:) Aztán karácsony másnapján mikor összegyűlt a család akkor ezt hivatalosan is bejelentettük, és persze mindenki nagyon örült neki és áldását adták
ránk:)

Az esküvőt 2012. április 28.-ára tettünk és miután meglett a dátum kezdődhetett a szervezkedés. Meg kell mondjam imádtam menyasszony lenni annyira szép időszak ez, mikor csak az esküvőd szerevezésével foglalkozol, és hál isten akkoriban a munkám is megengedte azt, hogy sok mindent tudtam napi szinten nézelődni és szervezkedni. Akkoriban találtam rá egy netes fórumra a házasodunk.hu-ra ami azóta sajnos megszűnt. 
Ott ismerkedtem meg egy csomó 2012-es menyasszonnyal, akik szintén az esküvőjüket szervezték és kialakult egy jó kis társaság akikkel napi szinten meg lehetett beszélni az szervezés menetét.

Mivel mindketten kicsit más stílust képviselünk mint az átlag, így tudtam hogy szeretnék kicsit másmilyen menyasszony lenni, és ezt mindenképp a ruhával tudtam elérni. Tudtam, hogy fekete-fehér ruhám lesz el is kezdtem keresgélni, persze mint minden kezdő menyasszonyt engem is elkapott a láz és az interneten keringő szebbnél szebb ruhák, jobbnál jobb árakon hirdetve. 
Sajnos sikerült is beleszaladnom egy ilyen átverős oldalba, ahol neten keresztül tudtam leadni a rendeléstés megküldték postán... 
Hát majdnem szívrohamot kaptam mikor kibontottam a csomagot és nem az a ruha volt mint amit én elképzeltem és amit a képen láttam. 
Sajnos minőségben és mintázatban de főleg színben nem passzolt. 
A fekete hímzés helyett pezsgő szín volt és még sorolhatnám a kisebb, nagyobb hibáit. 
Annyi szerencsém volt, hogy ez még jóval a Nagy Nap előtt történt úgyhogy volt időm lépni, és mivel
panaszlevelet írtam és vissza küldtem a ruhát, így az árát is vissza kaptam. 
De nem mindenki ilyen szerencsés, úgyhogy én minden menyát óva intenék az ilyen netes vásárlástól, vagy csak úgy menjenek bele ha előbb személyes próbára van lehetőség.

Lényeg a lényeg, hogy végül is rátaláltam a ruhámra egy debreceni esküvői ruha szalonba ami szerelem volt első látásra,
Beléptem a szalon ajtaján mit sem sejtve és őt láttam meg először:) 
Akkor már sínen, voltunk meg is vásároltam úgyhogy csak az enyém lehetett újonnan még
senki más nem viselte. 
A férjem öltönye is szép fényes fekete öltöny volt, szép hófehér mellényszettel.

A esküvőt kb. 130 emberre kalkuláltuk. Tudtam, hogy valahogy meg kell találni a hagyományos esküvő/lagzi és a fiatalos, modern közötti arany középutat, hogy úgymond mindenki jól tudja magát érezni.
A dekorációnkat egy ismerős dekoros hölgyre bíztuk, hisz tudtuk, hogy csodaszép munkája van. 
A színvilágban mindenképp a bordó-fehéret szerettem volna és végül is csempésztünk bele egy kis feketét is.:)
A meghívót, az ültető kártyákat, a tanú és a koszorúslány felkérő kártyákat mind saját kezűleg gyártottam, ezekbe is mind a bordó-fehér-fekete voltak a színek.
Szintúgy fekete-fehér volt a torta, a gyűrűpárna, a homokceremónia kellékei, a borítékgyűjtő
dobozka.

Volt 3 koszorúslányom, a kis keresztlányom aki 10 éves ő hozta a gyűrűpárnát, őt mindenképpen hófehérben szerettem volna látni, és olyan is volt mint egy kis angyal. 
A két barátnőmre viszont rábíztam a választást, hisz tudtam hogy nem olyan könnyű összeegyeztetni, hogy miben legyenek, meg nem is ragaszkodtam hogy egyforma ruhájuk legyen, csak kértem színben azért passzoljanak egymáshoz. 
Végül is nagyon szépek voltak, sőt tetszett is hogy nem egyformába öltöztek.

A menya csokrom vörös rózsa csokor volt, egyrészt nem sok minden más illik a fekete-fehér ruhához, persze gondolkoztam én fekete kálában meg fehér kálában is de rájöttem hogy a fekete eltűnik a ruhám díszítése miatt a fehér kála meg nem hófehér úgyhogy sehogy sem passzol. 
A vörös rózsa szerintem tökéletesen illett az összképbe és a színvilágba is.

A lagzit és magát a polgári esküvőt is egy Majorban tartottuk a Silver Majorban a várostól (Hajdúszoboszló) úgy 10 percnyire egy nagyon szép vidéki környezetben. 
Volt egy külön terem ahol berendeztük a polgári ceremónia helyszínét, ott a dekor szín a hófehér volt és az anyakönyvvezető (később akv) asztaldísze bordó. 
A másik vele szemben lévő csárdában meg a lagzi helyszíne, szóval nem kellet sokat mászkálni.
Az esküvőre nem szerettünk volna olyan hagyományos vőfélyt így megkértük a vőfélyünket, hogy inkább ceremóniamesterként legyen jelen.
Így nem volt kiöltözve. nem volt bot, nem volt semmi ilyesmi csak szépen kulturáltan levezényelte a lagzit.
A zenekarunknak meghagytuk, hogy minimális szintre legyen csökkentve a mulatós rész, tudjuk hogy vidéken az emberek ezt igénylik így volt egy olyan rész, de alapvetően úgymond normális bulizós slágereket játszottak nem hagyományos stílusban. :) "

Az esküvőnk napja:

"Reggel még nyugodtan felkeltünk, megreggeliztünk, párom elmentem fodrászhoz, aztán én is elindultam. Mire oda értem a koszorúslányom haja már majdnem kész volt. Elbeszélgettük az időt, közben én is bebongyorodtam és mentünk is tovább a virágokért. 
Délre kiértünk a Majorba elfoglaltam a szobánkat, mindent kipakoltunk, elrendeztünk.
Iszonyatosan meleg volt aznap, pedig még április elején hó volt és mínuszok, de aznap volt az év első forró napja, szerencsére volt klíma a szobába:) 
Egy kis csúszás után a szüleim is megérkeztek, anyukámnak csináltam meg először a sminkjét. 
Aztán neki álltam a sajátom elkészítésének, ezt senki másra nem bíztam volna.:) 
A fotósunkat imádtunk  (Erdősi Tibor) minden pillanatát megörökítette a
készülődésünknek, olyan jó kis pillanatképek készültek akkor. 

Miután elkészült a sminkem elkezdtünk öltözködni - szigorúan külön, hogy ne
lássuk egymást. 
Előbb párom lett kész, majd jöttem én. Felöltözve teljes harci díszbe álltam ott és igen, úgy éreztem királylány vagyok és szép és alig várom az esküvőt, persze izgultam is de olyan jó érzés volt. 
Párom akkor már kint várt engem, még akkor nem látott, úgyhogy kitipegtem hozzá. 
Nagyon megható pillantat volt számunkra, láttam rajta, hogy tetszik neki a látvány.
Könnyes szemmel mondta, hogy nagyon szép vagyok és pont ilyennek képzelt el, olyan romantikus volt a pillanat. 
Még volt időnk a ceremónia kezdetéig, így csináltunk a koszorúslányokkal pár képet ott a Major területén, ami megint csak olyan vicces és jókedvűre sikeredett. 

Lassan eljött az 5 óra a vendégek már megjöttek, úgyhogy kezdhettünk. Na, akkor már a dobogott a
szívem rendesen, még akkor senki nem látott. Apukám vezetett be, legelöl a kis koszorúsom ment, utánuk a két koszorúsom karon fogva a páromat vezették - én meg legvégül apával vonultam be. 
A bevonuló zenénk a Stairway to heaven volt és lépkedtem dobogó szívvel befelé.
A teremben 124 ember tekintete szegeződött rám és éreztem mindet:)))
Hallottam hogy suttogják milyen szép vagyok, és annyira elérzékenyültem, nagyon megható pillanat volt, alig tudtam visszatartani a sírást.
A hivatalos rész előtt egy kedves barátnőm elmondott egy verset, amit mi választottunk ki, nagyon tetszett ahogy elmondta.
A hivatalos rész eleje is nagyon megható volt, az anyakönyvvezető egymással szembe
állított minket fogtuk, egymás kezét és egymásnak mondtuk ki a
boldogító igeneket. 
Nem győztem vissza nyelni a könnyimet annyira boldog pillanat volt, mindketten könnyes szemmel álltunk ott és néztük egymást és boldogok voltunk, hogy végre megtehettük. 
Elmondtuk utána a fogadalmakat, jött az aláírás és a homokceremónia és a hitvesi csók:))
Utána leültünk és jött az akv beszéde amire már egyikünk sem emlékszik, mert valahogy annyira egymással voltunk elfoglalva és csak mosolyogtunk mint a tejbetök. Mikor már felocsúdtam ott tartottunk, hogy na akkor koccintsunk :))) 
A ceremónia után kijöttünk, fogadtuk a gratulációkat, jött pár játék a csokordobás, a legényfogó dobás és a közös fényképezkedés a násznéppel. 6 óra fele bementünk a lagzi helyszínére, jobban mondva férjem bevitt:)) 

Mindenki megtalálta a helyét, majd a vőfélyünk játszott egyet a násznéppel. A fiúknak
kellet tyúkot varázsolni, volt nagy nevetgélés, megalapozták a hangulatot. 
7 óra fele jött a vacsora, szokásos menüvel: igazi finom húsleves, töltött káposzta, lábszárpörkölt házi pásztortarhonyával.
Miután mindenki degeszre ette magát, bele kezdtünk a nyitótáncunkba.
Sajnos nem úgy sikerült ahogy azt elpróbáltuk, mert minden próbán hibátlanul ment, ott valamiért túl izgultuk és elfelejtettük a koreográfiát:) 
Ebből azt mondták nem látszott semmi és tetszett a násznépnek. Ahogy véget ért a táncunk a zenekar bele is csapott abuliba és azonnal beindultak az emberek. Mindenki táncolt és jól érezte magát, hihetetlen jó érzés volt és talán akkor nyugodtunk meg igazán, hogy már nagy gond nem lehet.:) 10.30 fele bejött a tortánk, amiben picit csalódtam, mert szebbnek képzeltem el és nem is ilyen
dekorációban állapodtam meg velük, de akkor már nem sokat tehetünk így próbáltam ezen túl lendülni. 

11 óra fele elkezdődött a menyasszonytánc ami egy háromnegyed óra alatt zajlott le úgy, hogy a
vőfélyünk nagyon is pörgette az eseményeket, de ennyi emberrel azért táncolni nem kis idő. :) 
A végén férjem felkapott és kifutottunk a
teremből. Mindketten átöltözünk az új asszony, új ember ruhába és vissza mentünk a vendégekhez, akik folyamatosan buliztak hálisten.
Férjem mondott egy kis köszönőbeszédet, majd utána az asszonyok jól megtáncoltattak. Kérésre a haverok játszani szerettek volna, így beiktattunk egy rövid kis játékot, amiből persze mi sem maradhattunk ki.:) 
Játék után buli hajnalig 4-ig játszott a zenekar, mi még hajnal 6-kor ajándékokat bontogattunk, nem igen tudtunk aludni. 
Mindenkinek legalább ilyen jó esküvőt és lagzit kívánok!Életünk egyik legszebb
napját éltük meg aznap. :) "


Üdv:
Gabo


Gabó csodálatos ruhája eladóvá vált, ha a meseszép képek láttán esetleg valaki teljesen beleszerelmesedett volna... :)

" A ruha újonnan lett vásárolva a debreceni Daniella szalonból. Méretileg 38-as méretnek megfelelő. 
Én 165 centi és 58 kg vagyok így még kisebbre állítható, mert cipzáros és fűzős is hátul a ruha. 
A ruhával adom még a hozzá tartozó kis táskát, amit a ruha anyagából és mintájára készítettek a szalonban + a 4 karikás tüllös abroncsot is. 
A ruha hófehér és fekete csipkével van díszítve - a felső réteg fényes organza. 
Tisztított, kifogástalan állapotban várja új gazdáját akinek olyan különlegessé teheti majd a Nagy Napját mint amilyenné nekem tette.  
A ruha megnézhető és próbálható Hajdúszoboszlón, részletekért írj e-mailt: gabriella.borsy@gmail.com. "

2 megjegyzés:

  1. Csodás esküvő lehetett, élmény volt olvasni minden sorát. Sok boldogságot nekik az elkövetkező 100 évre! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sok boldogsagot Gaboeknak, gyonyoruek voltatok:)

    VálaszTörlés